Olvass bele!

Olvass bele!

(Jártó Róza: Az élet zenéje regény-részlet, Életem zenéje fejezet, 11 oldal)

És most semmim se maradt, mindenki elfordult tőlem. Az összes jövedelmem a családi pótlék, valamint Kisjuli és Eszter után a gyerektartás, így anyagilag is teljes kiszolgáltatottságban éltem. Nem voltam valami rózsás helyzetben.

Mindennek tetejébe Szabolcs valamiért ragaszkodott a magnóhoz és a lemezjátszóhoz is, annyira, hogy be is rakta az addig hálószobaként funkcionált szobába, ami onnantól az ő birodalma lett.

Így én meg lettem fosztva attól az élvezettől, hogy Vivaldi zenéjét hallgassam, amit gyerekkorom óta nagyon szerettem, ami mindig megnyugtatott, visszaadta a lelki egyensúlyomat, bármi bajom is volt.

Ha felcsendül a hegedűverseny bármely szakasza, azonnal ráhangolódott a lelkem és éreztem az erőt magamban, éreztem a szeretetet, éreztem a megbánást, a megbocsájtást a továbblépés vágyát.

Életem zenéje lett Antonio Lucio Vivaldi, A Négy évszak zenedarabja. A Négy évszak volt a legkedveltebb zeném, amely mindenkor nyugalmat, vidámságot sugárzott felém. Annyira az életem része volt, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem a hiánya miatt.

Pedig én sosem jártam zeneiskolába, sosem tanultam zenét, csak ösztönösen szerettem. Mert a maga egyszerű, mindenki számára érthető, szerethető dallamvilága újra és újra elbűvölt, szó szerint elvarázsolt.

Elmenekített egy elképzelt tavaszi, nyári vagy őszi, esetleg téli tájra, ahol a természet mutatja meg számomra minden szépségét, gazdagságát, kincseit. És arra is megtanított, hogy magamat is a természet részének érezzem, ‒ egy lettem vele és általa.

Nékem ez a zenedarab az életem zenéje lett, amit alig kilenc évesen hallottam először és az óta is végig kísér az életemen. Vivaldi ezzel a tizenkét hegedűversenyével sokszor átsegített életem egy-egy rossz, vagy rosszabb szakaszán és sokszor osztoztam vele életem örömeiben is.

Nem álltam úgy anyagilag, hogy egy lemezjátszót vegyek magamnak, és persze a Vivaldi bakelitjét a Négy évszakkal, vagy bármelyik alkotásával.

Ebből a kevés pénzből meg, ami nekem jutott, épp csak a lányok dolgait tudtam rendezni.

Nálam az életem zenéje elhallgatott.”


Olvass bele!

(Jártó Róza: Az élet zenéje regény-részlet, Fordulópont fejezet, 36. oldal)

„A megítélésemben annak is nagy szerepe volt, hogy időnként Szabolcs, a volt férjem is eljött. Igaz, nem hozzám, hanem azért, hogy elvigye a lányokat és a láthatás után vissza is hozta. Az emberek ezt a titok részeként kezelték úgy, hogy valami szerelmi háromszöges történetet találtak ki, ahol mindkét férfi, a férj és a másik is, még mindig engem visszavárva, epedve várja a döntésem, hogy melyiküket is választom…

Persze ez nem így volt.

Sőt az igazságtól nagyon, de nagyon távol esett, de az asszonyoknak, akik az évek, évtizedek során lassan, de belefásultak a saját házasságukba, szinte felüdülés volt most másról, történetesen rólam fecserészni’ és úgy, hogy titokban még irigyeltek is kissé, hogy két gyerekesként ilyesmi megesett velem, hogy egyszerre két férfi is halálosan szerelmes lett belém.

Rajtam kívül nem sokan ismerték az igazságot, és miért, miért nem, de meg voltam győződve, hogy Bálint Zoltán is ezek között volt. Abban is biztos voltam, hogy valamiféle védőhálót is font a fejem fölé, ami megóvott az emberi gonosz cselekedetektől. Nem kell itt valami nagy dolgokra gondolni, de ha itt vagy ott beleszaladt egy épp rólam folyó diskurzusba, elejtett egy-két biztató szót rólam, ami elég egy pozitív vélemény megalkotásához, egy pletyka jó irányba való haladásához.

Természetesen én ezt megbecsüléssel fogadtam és nem éltem vissza a bizalommal. Életem a lakás és a fólia sátor között folyt. Még a faluba is ritkán mentem. Ráadásul elkezdtem fogyni, ami megint csak szimpátiát váltott ki az asszonyok között, és mivel, ha nem is vesznek erről a férfiak tudomást, de az élet és a történések irányítója mindig is a nők voltak és lesznek, a férfiak véleményét is jó irányba terelték.

A lényeg számomra az volt, hogy senki ne zavarjon az életemben, mert azt éreztem, hogy így is elégé össze vagyok törve lelkileg, ha nem is ez volt a látszat.”

3.

(Jártó Róza: Az élet zenéje, regény-részlet: Sokkban fejezet 150. oldal)

„Eszébe jutott, mikor egy nap Zoltán kereste meg ott a majorban, a tanyaház során, a kis szükséglakásban. Hozta a hivatalos papírjait, amit ő és az elnök elvtárs szereztek meg neki, hogy egyáltalán élhessen ebben a társadalomban.

Akkor mondotta Zoltán, hogy az ő családja is arról a zord szerb vidékről származott el. Ahogy mesélt, úgy ugrott be az emlékeibe egy-egy arc, egy-egy név és az, hogy őt nem is Bálintnak keresztelték, neki is, mint Zoltánnak, ez a vezetékneve. Bárhogy is törte a fejét nem tudott rájönni, hogy mi is a keresztneve, így maradt ő a mindenki Bálint bácsija, pedig a hivatalos papírokban Bálint József van bejegyezve.

De azért az is megnyugtató volt számára, hogy időnként, ha nem is sűrűn, Zoltán, mint rokont is meglátogatta. Elvitte a boltba csizmát venni, és meleg kabátot. A szobájába, a fapriccs helyébe, amit ő saját kezűleg eszkábált össze, egy igazi és új sezlont is vettek, meg egy öreg és jó öblös fotelt, amiben nagyon szeretett üldögélni.

Itt az új lakásban meg főleg a hosszú téli estéket szerette, amikor a kazánban ropogott a tűz, ami egyben befűtötte az egész házat, ott is kellemes meleget biztosítva. Ő ülve a kényelmes fotelban hallgatta a rádiót, amit ugyancsak Zoltántól kapott. Igazából nem esett nehezére a gondolat, hogy a két ember, Juli és Zoltán, akik neki ilyen sokat segítettek, ilyen sokat jelentettek, egymásba szerettek.

Mert ő ezt most így könyvelte el magában. És ha Juli, nem is fogadná el a segítségét, mint egy pótapa, akkor, mint egy közeli rokonét fogja nem csak felajánlani, de ráerőltetni. Maga se tudta, mennyi idő telt el, amióta feltette a húslevest főzni, de azt érezte, hogy jó volt így elmerengeni és hite szerint rátalálni a megoldásra, hogy ha kell, akkor megmentse Julit és persze a két imádott kisleányt.

Ebben a pillanatban a csöngő éles hangja hasított a tudatába. Én is felnéztem.

‒ Nyugi Kislányom! A gyerekek érkeztek meg. Csak pihenj édesem ‒ igazgatta gyöngéden a kezem vissza a pléd alá.

Kiment az bejárati ajtóhoz. Az elnök felesége, Erzsike volt, aki haza hozta lányokat.

‒ Gitta mesélte, hogy mennyire megviselte őket a hír Zoltán balesetéről, hogy még az orvost is ki kellett hívniuk ‒ mondta a szokásos csevegő hangján.

‒ Így van Erzsikém! És tudja, hogy milyen kis gyengefájú Julika. Az injekció után haza is hozta az orvos és ágyba parancsolta. Most alszik. Jó éjt kedves. Köszönöm, hogy hazahozta lányokat.

A két lány, ahogy meghallotta, hogy az anyjuk injekciót kapott, berohant a házba. Bálint bácsi meg utánuk. Hagyta, hogy a két lány ölelgessen engem, hátha ez jó hatással lesz rám.”


A témával kapcsolatos további linkek

Vásároljon minőségi kivitelezésű könyvet ajándékba!

Nyomdai adatok
Szerző: Jártó Róza
Könyvcím: Az élet zenéje
Kiadó: Róza & Julius kiadó
Megjelenés: 2020 szeptember
ISBN: 978-615-80888-2-4
Terjedelem: 192 oldal
Nyomtatás: belívek: ofszet 1+1 szín
táblaborító: 4 szín +fényes fólia
előzék: 1 szín
Kötészet: keménytáblás papírkötés,
szálfelsütéses fűzés,
gömbölyű gerinc, kapitálissal


Irodalmi kategória

szépirodalom, történelmi háttérrel

Borító hátszöveg

„Tudtam, hogy nincs felemelőbb és szebb érzés a szerelem érzésénél, de azt is tudtam, hogy bitang kemény érzés, ha egyedül marad vele az ember.

‒ És én egyedül maradtam. Az addig nevetős és az életével megelégedett nőből hallgatag ember lettem, aki nagyon ritkán beszélt és még ritkábban nevetett.”

A könyv ára postaköltséggel

Az élet zenéje: 3000 Ft / kötet  + ajándék CD kislemez .

A könyvhöz sárga csekket mellékelünk, utólagos fizetésre.

Elérhetőségek a vásárlásra

rozajarto@gmail.com vagy drkvcsgyl@gmail,com e-mail címeken, a címzett postai címének megadásával.

Vásároljon minőségi kivitelezésű könyvet ajándékba!

Kérlek, oszd meg, ha tetszik!